A modern zenei elképzelés

Bemutatkozik az új ruhánk!

2018. szeptember 16. - VoiSingers

2012 óta a lazac-kék színkombinációban készült ruhánk már szinte a védjegyünkké vált, hiszen néhány templomi és nyári koncertünket leszámítva az egész ország így láthatott és ismerhetett meg minket.

Az évek elteltével éreztük, hogy szeretnénk fellépő ruha tekintetében is megújulni. A 2018-as kínai koncertkörutunk pedig kiváló indok volt arra, hogy elkészüljön egy új, kicsit más, de mégis hasonló ruha.

A kórus egyik óriási erőssége, hogy a több mint 40 fő, rengeteg területen dolgozik, tevékenykedik, így sok mindent a csapaton belül meg tudunk oldani. Van hangmérnökünk, énektanárunk, jogászunk, informatikusunk, marketingesünk stb…éééés szerencsére ruhatervezőnk is!

A leghitelesebb ha az ő gondolatit olvassátok az új ruhánkról:

38630389_1778681658853919_6289117446141902848_n.jpgSzabó Hedvig:
„Az új VoiSingers ruha egy minimalista vonalat és magyar népi motívumon alapuló mintát ötvöző darab. A koncepció az volt, hogy egy modern, letisztult, elegáns fellépő ruhát tervezzek, amelyen mégis megtalálható a magyar tradicionális minták lenyomata, hogy a nemzetközi színtéren való megjelenéseinkkor a küllemünk is felidézze kis hazánkat. A méltán világhíres matyó mintát kaptam, mint felhasználandó elemet. Szerettem volna, hogy a ruha a nemzeti motívumot magán hordva se öltsön kifejezetten népies jelleget.

Mivel a VoiSingers arculatához régóta hozzátartozik a lazac szín, így a matyó rózsák eredeti színei helyett a motívumot hozzánk közelebb álló modern színekkel töltöttem meg, s az egész mintát a ruha szabásvonalához  igazodó háromszögű formába zártam, s némileg modernizálva a mi ízlésvilágunkhoz formáltam.

img_1576.JPG

A Josephine ruhaszalon közreműködésével készült a ruha, a mintát én terveztem és rajzoltam meg, valamint Streicher Mária hímezte. Alapanyaga zsorzsett és elasztikus bélésselyem. A szettet egy kifinomult Nude cipő teszi teljessé.

img_7524.JPG

A férfiak szettje még alakítás alatt áll. A gallérra hímzést szeretnénk ugyanazokkal a színekkel, mint ahogy az a női ruhán is megtalálható, valamint szeretnénk egy gyönyörű, modern mellényt, mely egy sötétebb hátteret biztosít az elöl álló hölgyeknek.”

Az új ruhánk nem cseréli fel a lazac-kék szettet, hanem kiegészítik majd egymást. Kína és Tallin után, Magyarországon először  a 2018-as Szuperkoncerteinken fogjuk viselni az új ruhát és reméljük majd elnyeri az itthoni közönség tetszését is.

37591209_2281321558561471_3338128378648592384_n.jpg

Itt tudsz csatlakozni a koncert eseményéhez:
https://www.facebook.com/events/325378698020874/




 

A bejegyzés trackback címe:

https://voisingers.blog.hu/api/trackback/id/tr5814243507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.